Archive

augusztus 2012

Browsing

2012-08-31

Visszajuttatja a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) a nála lévő Malév-pénzeket, így lehetővé válik, hogy az utazási irodákban vásárolt, de a csőd miatt már fel nem használható repülőjegyek után kártérítést kaphassanak az utasok. Ezzel az utasok legnagyobb csoportja jut pénzhez, hiszen a repülőjegyek 70-75 százalékát az utazási irodák értékesítik. Magyarországon ez a kedvező fordulat csaknem 200 ezer utast is érinthet – írja közleményében a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ). Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke közölte: 450-600 millió forint közötti összegre számítanak.

A szervezet elnöke elmondta: az utazási irodáknak kéthetente kötelező átutalniuk egy központi bankszámlára az előző két hétben eladott repülőjegyek árát, innen kapják meg a légitársaságok. Ennek értelmében a január 15. és 30. közötti eladásokat február 15-ig át kellett utalniuk, függetlenül attól, hogy a megvásárolt jegyek leutazhatóak voltak-e vagy a Malév február 3-i leállása után már nem. A pénz azokat az utasokat illeti meg, akik január 15. és 30. között vettek Malév-jegyet, amit már nem lehetett leutazni vagy átfoglalni – közölte Molnár Gabriella.

Elvi egyezség született arról, hogy ez az összeg nem illeti meg a Malévot, mert már nem tudott teljesíteni, így a pénz visszafizethető az irodáknak – mondta el a MUISZ elnöke, hozzátéve, hogy az irodák a pénzt továbbadják majd az utasoknak. Közleményében a MUISZ kiemelte azt is: a szövetség és a Repülőjegy-értékesítő Irodák Magyarországi Egyesülete (IRIME) hét hónapos küzdelme járt sikerrel.

forrás: origo.hu

2012-08-30

A Stockholm szívében lévő nagy városi parkban, Djurgardenben nyílik meg jövőre a világ első ABBA múzeuma.

A vidámpark előtti parkoló helyén építik fel a hosszúkás sátorra emlékeztető, fekete üvegfalú épületet, amelyet eleve úgy terveztek, hogy ha szükséges, 2014-ben könnyen lebonthassák, eddig kapták meg ugyanis a beruházók a fennmaradási engedélyt.

A múzeumban Agneta, Anni-Frid, Björn és Benny régi színpadi ruhái, hangszerei, hajdani koncertplakátjai kapnak majd helyet – adja hírül a Dagens Nyheter svéd napilap.

A ma már ikonnak számító pop együttes relikviái eddig is bejárták a világot: jelenleg Ausztráliában „turnéznak” a ma már kegytárgyként megbecsült hajdani emlékek.

A szervezők évi félmillió látogatóra számítanak a világ minden tájáról.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

2012-08-29

Csütörtöktől sztrájkol a Lufthansa német légitársaság kabinszemélyzete – közölte szerdán az UFO szakszervezet elnöke. Nicoley Baublies az ARD közszolgálati televízió reggeli műsorában elmondta: csütörtöktől egyes repülőtereken több órára felfüggesztik majd a munkát, azt azonban csak röviddel az akciók megkezdése előtt közlik, hogy hol és mikor sztrájkolnak. Szerdán még biztosan nem lesz munkabeszüntetés – tette hozzá.

A Lufthansánál 19 ezer utaskísérő dolgozik, becslések szerint kétharmaduk a sztrájkot meghirdető szakszervezet tagja. Az UFO 5 százalékos béremelést és egyhavi bérnek megfelelő nyereségrészesedést követel, valamint garanciát arra, hogy a Lufthansa nem szervezi ki az utaskísérői feladatokat és nem alkalmaz kölcsönzött munkaerőt. Mindkét megoldás csökkenti a szakszervezet befolyását, és mérsékli a munkaadó költségeit is. A bértárgyalások kedden futottak zátonyra.
A Lufthansa a versenytársaknál átlagosan 22 százalékkal magasabb személyi költségcsökkentésére törekszik. Egyebek között mérsékelni kívánja a túlóradíjat és a magasabb fizetési osztályokba tartozó utaskísérők bérét, s csökkenteni kívánja a kezdő fizetést, az új belépők bérét.

Jelenleg 12 hetes kiképzés után 1.533 euró a kezdő fizetés, amihez 16 százalék műszakpótlék járul. Az utaskísérő pályafutása során elérheti a 4.000 eurós fizetést, azok pedig, akik az utasok biztonságáért felelősek, havi 7.000 eurót is megkereshetnek a legnagyobb német légitársaságnál.

Mint a legtöbb európai légitársaság, a magas üzemanyagárak, valamint az ázsiai és a fapados társaságok versenye miatt a Lufthansa is veszteséges, a második negyedévben 20 millió euró működési veszteséget könyvelt el.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

2012-08-28

Az Osztrák-Magyar Monarchiában épült vasútvonalon 4 országot érintve közlekedik, és 12 helyen áll meg az idén 3. alkalommal közlekedő Kárpátalja Expressz szeptember 7-9-én – jelentették be a szervezők hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Mosóczi László, a MÁV Zrt. nemzetközi kapcsolatok vezérigazgató-helyettese elmondta: támogatják a történelmi szempontból egyedülálló kezdeményezést, bizonyítva ezzel, hogy a vasút képes összekötni az itt élő nemzeteket.

Molnár Béla emlékeztetett arra, hogy az egykori Magyarország keleti területein megépült vasútvonalak jelenleg több országhatárt szelnek át, a vasúti pályák még mindig járhatók. 2010-ben hatvanhat év után járhatott ismét magyar személyszállító vonat, a Kárpátalja Expressz normál nyomtávú vonalon Kárpátalján, akkor három országot – Magyarországot, Ukrajnát és Romániát – érintve, most ez kiegészült tavaly Szlovákiával.

Az idei járat programjáról szólva Molnár Béla kiemelte, hogy több helyen is rövid ünnepség lesz; szeptember 8-án részt vesznek a vonat utasai a Visken zajló Felső-Tisza Vidéki Magyarok Találkozóján, szeptember 9-én Beregszászon emléktáblát avatnak G. Szűcs László tiszteletére, aki a Kárpátalja Expressz indítását küldetésének tekintette. A szállást a falusi turizmus keretében oldják meg.

Szigeti András, a MÁV Nosztalgia Kft. értékesítési vezetője elmondta: céljuk, hogy az idén harmadik alkalommal indított élményvonat szerelvényeivel minél több helyre jussanak el az utasok.

Az Info13 Közhasznú Egyesület, a MÁV Nosztalgia Kft. és a MÁV-Start Zrt. közreműködésével induló különvonat a Budapest, Debrecen-Nyírábrány-Érmihályfalva-Szatmárnémeti-Halmi-Nevetlenfalu-Nagyszőlős-Visk-Nagyszőlős-Beregszász-Csap-Ágcsernyő-Perbenyik-Kisújhely-Sárospatak-Miskolc-Budapest útvonalon közlekedik majd. A nosztalgiaszerelvényeket és az étkezőkocsit a MÁV Zrt. tulajdonában lévő, magyar címerrel díszített 017-es számú NOHAB dízelmozdony vontatja – közölték a szervezők.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

2012-08-27

Az Eiffel-torony találták Európa legértékesebb műemlékének egy olasz tanulmány készítői: az ‘öreg hölgy’ számításaik szerint 435 milliárd eurót ér. Az 1889-ben épült torony Európa leglátogatottabb műemléke, évente mintegy 8 millió turista keresi fel.


 

Párizs első számú nevezetességének értéke csaknem ötszöröse a második helyre került római Colosseuménak, amelyet 91 milliárd euróra becsülnek – olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján. A harmadik helyen a barcelonai Sagrada Família székesegyház áll 90 milliárd euróval. A tanulmányt a monzai és brianzai kereskedelmi kamara készítette, és 10 különféle paraméter alapján számították ki a műemlékek értékét. Számításba vették többek között, hogy mennyi turistát vonz, mekkora értéket teremt a gazdaság számára, mennyi munkahelyet teremt, van-e export értéke, milyen a hírneve.

A negyedik helyre került a milánói dóm (80 milliárd euró), az ötödik a londoni Tower (70,5 milliárd euró) lett. Őt követi madridi Prado Museum (55 milliárd euró) és a Stonhenge (10,5 milliárd euró).

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

2012-08-24

Egyetlen éjszaka alatt az osztrák zenei élet minden szegmensébe belehallgathat, aki részt vesz augusztus 25-én a Gürtel Nightwalkon. A bécsi nagykörút bárjai és lokáljai között vándorolva a legkülönbözőbb zenei műfajok várják – élőben – az érdeklődőket.

Tizenötödik alkalommal rendezik meg a Gürtel Nightwalkot az osztrák fővárosban, amelynek során egyetlen zenés sétánnyá változik a bécsi nagykörút. Az itt található bárok és lokálok előtt, mögött és körül az osztrák zenei élet színe-javát reprezentáló zenekarok ingyenes koncertjével várják az éjszakai vándorokat augusztus 25-én.

A rendezvény lelke a Chelsea, a Rhiz és a B72, amelyek 15 évvel ezelőtt nem féltek a metró viaduktja alatti elhagyatott, majd revitalizált területen megnyitni kapuikat. Jelenlétük nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Gürtel kapcsán ma már senkinek sem egy sivár, piroslámpás negyed jusson az eszébe.A három klub idén is különleges és változatos produkciókkal és együttesekkel felvértezve várja a régi és új vendégeket a Gürtel Nightwalk alkalmából. Különlegességnek ígérkezik az az attrakció, amelynek során a Bécsi Városháza Nőügyi Osztálya (MA 57) mutatja be azt a dupla-CD-t, amely újraértelmezett nő- és munkásmozgalmi dalokat tartalmaz.

A rendezvény megnyitója augusztus 25-én, 18 órakor a Hauptbücherei (Központi Könyvtár) tetőteraszán.

Részletes program: www.guertelnightwalk.at.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

2012-08-23

Egyiptom alapvetően biztonságos országnak tekinthető a magyar turisták számára, de fokozottan óvatosnak kell lenniük a Sínai-félszigeten, Kairóban és Luxor környékén – olvasható a Külügyminisztérium konzuli szolgálatának honlapján.

A kedden közzétett tájékoztatásban emlékeztetnek: a hónap elején egy felfegyverzett csapat támadott meg egy katonai ellenőrzőpontot a Rafah-Gáza határátkelő közelében, a támadásnak 16 halálos áldozata és 7 sebesültje volt.

Az eset miatt, és mert a térségben az elmúlt időszakban több külföldit is túszul ejtettek, a konzuli szolgálat javasolja az Egyiptomba látogató magyaroknak, hogy a Sínai-félsziget északi részét – különösen Rafah és el-Arís városokat – és belső területeit ne látogassák sem egyénileg, sem csoportosan szervezett utazások keretében. Emellett felhívják a figyelmüket a térségben mozgó fegyveres csoportok, illetve ezek és a hadsereg közötti összecsapások által jelentett veszélyre.

Ha valaki mégis az utazás mellett dönt, kérik, hogy szándékáról és elérhetőségéről értesítse a nagykövetséget. A turisták által kedvelt övezetek – Sharm el-Seikh, Dahab, és Tába – megközelítésekor azt ajánlják a magyaroknak, hogy repülőgéppel érkezzenek, majd a repülőtérről csoportosan, autóbusszal utazzanak a szállodáig.

A Kairóba készülő magyarokat arra kérik, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a sajtó híreit, és kerüljék a tömegmegmozdulások helyszíneit, például a Tahrír-teret és környékét, különösen a pénteki imaidőben. A nők ne sétáljanak a téren és környékén egyedül – teszik hozzá.

Azt ajánlják az utazóknak, hogy lehetőleg ne a Tahrír-tér környékén lévő szállodákban foglaljanak szállást, helyette javasolják a Zamalek szigeten lévő és ahhoz közel eső, vagy a kairói nemzetközi repülőtér közelében található szálláslehetőségeket.

A konzuli szolgálat arra is felhívja a figyelmet, hogy a turisták katonai és rendőri szervekről, objektumokról, tüntetésekről ne készítsenek fényképet.
Felső-Egyiptom és Luxor környékével kapcsolatban hangsúlyozzák, ha nem szervezetten, csoportosan utazik valaki, jelentkezzen be a helyi rendőrkapitányságon, adja meg elérhetőségét, úti célját. Vezetőt és sofőrt kellő körültekintéssel kell választani – figyelmeztetnek.

A konzuli szolgálat arra is kitér, hogy Hurghada és Luxor között továbbra is ajánlott konvojban, vagy szervezett út keretében autóbusszal közlekedőknek.

további információ: Külügyminisztérium honlap

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

2012-08-22

A marosvásárhelyi repülőtér kifutópálya-karbantartási munkálatok miatt nem fogad járatokat augusztus 30. és szeptember 5. között.

A repülőtér honlapján olvasható közlemény szerint a kényszerszünetről tájékoztatták a menetrend szerinti járatokat működtető Wizz Air és Tarom társaságot, valamint a charter járatokat működtető Wideroe és Air Arabia Egypt társaságot, hogy az utasok ne szenvedjenek kárt a változás miatt. A közlemény arra is kitér, hogy a karbantartást eredetileg június végére tervezték, egy óvás miatt azonban halasztani kellett a munkálatokat.

A Wizz Air légitársaság közleményben tudatta, hogy a marosvásárhelyi repülőtér karbantartási munkálatai idején valamennyi járatát a kolozsvári repülőtérre irányítja át. A Wizz Air kilenc célállomásra működtet Marosvásárhelyről járatokat, Budapest és Marosvásárhely között heti három járat repül. A Tarom gépei Bukarest és Marosvásárhely között közlekednek hetente háromszor.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

2012-08-16

Felmérések szerint a franciák nem a viselkedés és udvariasság mintaképei, a jó hír azonban, hogy ennek egyszer és mindenkorra véget szándékoznak vetni. A párizsi közlekedési vállalat (RATP) azzal a céllal indít kampányt, hogy a helyieknek megutassák hogyan is kellene viselkedniük annak érdekében, hogy pozitív benyomást keltsenek a turistákban.

A kampányban hatalmas posztereken állatokként ábrázolják a párizsiakat, akiket a körülöttük levő emberek döbbenten bámulnak. Az RATP vezetői úgy döntöttek, hogy egy külön weboldalt hoznak létre, ahová az emberek képeket tölthetnek fel durva szituációkról és kifejezhetik frusztráltságukat.

Az állatok közt felfedezhetünk egy teli buszon utazó mobiltelefonba kiabáló tyúkot, szamárfejű rágót köpködő alakot, buszon ülő lajhárt…

A kampányt nem csupán bizonyos sztereotípiákra alapozták, hanem adatokra is. Az RATP egy friss felmérése szerint az utasok több mint 96%-a tapasztalt már valamilyen barátságtalan megnyilvánulást a tömegközlekedési eszközökön. A tanulmány szerint a párizsiak a leggorombábbak egész Európában. Az RATP felmérése szerint nemcsak a turistákat érinti a franciák felvágós és önző viselkedése. Számos Párizsban élő külföldi elégedetlen a franciák viselkedése miatt és inkább másik országba költöznének állításuk szerint.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

2012-08-14

Most már hivatalos, hogy a kétezer éves Colosseum régóta halogatott felújítását idén decemberben elkezdik. A műemlék mellett elhaladó forgalom miatt a Colosseum mára bepiszkolódott és megsüllyedt, ezért szükségessé vált a helyreállítás. A Colosseum a világ egyik leglátogatottabb turistalátványossága.

A két és fél éven át tartó munkálatok ideje alatt az épületet teljesen körbeállványozzák, de a látogatás lehetséges lesz továbbra is. Az épületet nem csak megtisztítani fogják, hanem a keletkezett repedéseket is kijavítják. A nagysikerű Gladiátor című film megvalósítása óta a Colosseum látogatóinak száma eléri az évi hatmilliót, míg tíz éve ez csak egymillió volt. Róma polgármestere szerint a projektet 2015 közepére fogják befejezni.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin