Archive

január 2013

Browsing

2013-01-21

Bár a vikingek óta talán az ABBA a svédek legismertebb hozzájárulása az emberi civilizációhoz, a világhírű popegyüttesnek mégsem volt eddig turisták által is látogatható kultuszhelye Stockholmban.


 

Mostanáig, mert a 70-es évek szupercsapata május 7-én végre elfoglalhatja saját múzeumát a svéd főváros idegenforgalom szempontjából egyik legfrekventáltabb helyén, Djurgarden szigetén. A belépők online értékesítése elindult, a nyitóhétre óriási az érdeklődés – adta hírül a tourism-review.co.
A Swedish Music Hall of Fame részként megnyíló ABBA Múzeumban (www.abbathemuseum.com) a lelkes rajongók a világhírű együttest vizuális és zenei élményként egyaránt megtapasztalhatják, a kiállítást tervezői számtalan attrakcióval teszik interaktívvá. A látogatók 70-es évekbeli relikviákkal találkozhatnak, s az ABBA-érzést számtalan módon teszik számukra átélhetővé, például élő holografikus színpadon léphetnek fel, vetített ABBA-kosztümökben.

A svéd főváros újabb látványosságába már a nyitás évében több százezer látogatót várnak a világ minden részéből. A múzeum vezetői a számos szórakoztatóipari multi mellett olyan partnerekkel alakítottak ki együttműködéseket, mint a Svéd Rádió, az Arlanda Repülőtér, a TV4 kereskedelmi csatorna, a Mastercard vagy a Viking Line hajóstársaság. Kizárólagos szállodai partnerükké pedig a Nordic Choice Hotels konszernhez tartozó Clarion Hotels brandet választották, melynek három háza is van a svéd fővárosban. Ezzel a szállodalánc kapott lehetőséget arra, hogy vendégei számára exkluzív, testreszabott ajánlatokat és csomagokat dolgozzon ki az ABBA Múzeummal való együttműködés keretében, s akár rendezvényeket is tarthat a múzeum falai között. Az elképzelések szerint a múzeum belépőinek 5%-át a Clarion szállodákon keresztül fogják értékesíteni. A jegyeladásból a svéd állami vasúttársaság (SJ) utazási butikjai is kiveszik a részüket, ahol a vonatjegyük mellé az érdeklődők belépőt és szállást is foglalhatnak maguknak, on- és offline módon egyaránt.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

2013-01-18

Az Európa Parlament a repülőkre felvihető kézipoggyászok szabályozásának egységesítését és utasbarátabbá tételét kéri az Európai Bizottságtól. Nem állapot, szerintük, hogy már egy üveg whiskyből is baj lehet, vagy hogy külön díjakat számítanak fel ilyesmiért egyes társaságok. A kereskedelemért felelős biztos elismerte a jobb átláthatóság iránti igényt, és felülvizsgálatot ígért a vonatkozó szabályokban.

A repülőgépek fedélzetére felvihető kézipoggyászok szabályait egységesítené az Európai Parlament. A közlekedési szakbizottság szóbeli kérdést fogalmazott meg a csütörtöki strasbourgi plenáris ülésen az Európai Bizottságnak, afelől érdeklődve, hogy a testület hajlandó-e foglalkozni az állítólagosan több millió ember életét megkeserítő piaci gyakorlattal, írja a Jogi Fórum.

A szakbizottság elnöke elmondta, azonnali intézkedésekre lenne szükség az átláthatatlan és következetlen szabályok alkalmazása miatt. Brian Simpson felsorolása szerint az a rugalmatlanság, amellyel a légitársaságok kezelik az „egy utas, egy kézipoggyász” elvet, sérti az emberek többségének jogait. „Vannak, akik a vámmentes boltokban vásárolt termékek felviteléért számolnak fel különdíjat, mások a laptopokat nem engedik fel a fedélzetre, csak pluszdíj megfizetése ellenében, de néhány repülőtéren egy üveg whisky felvitele is gondot okoz” – sorolta a szocialista politikus.

A néppárti Georges Bach szerint az európai légikiszolgálási gyakorlat „erősen korlátozza a polgárok lehetőségeit, és a légitársaságok kihúzzák az utasok zsebéből a pénzt”. A luxemburgi képviselő jelezte, „jó lenne, ha egységes szabályok lennének érvényben, és nem kellene az Európai Bíróságra járkálnunk minden egyes problémát követően”.

A legtöbb európai légitársaságnál, különösen a diszkont légitársaságoknál, alapszabály, hogy az utasok szigorúan csak egy kézipoggyászt vihetnek fel a fedélzetre. Vannak vállalatok, amelyek súly- és mérletkorlátok meghatározása mellett ingyenesen engedik az egy kézipoggyászt, de az is előfordul, hogy kis és nagy kézipoggyász-kategóriát határoznak meg a társaságok, így van, amelyikért kell fizetni, van, amelyikért nem: a szabály azonban a legtöbb esetben egyforma: egy utas csak egy kézipoggyászt vihet fel a gépre.

Uniós közlekedési biztos híján a kereskedelemért felelős biztos, Karel de Gucht válaszolt, aki szerint a Bizottság tisztában van a cégek által alkalmazott eltérő gyakorlatoktól, de szerinte „mindezt úgy kellene értékelni, mint egy versenyhelyzetben lévő piac természetesen különböző szolgáltatásainak következményét”.
A belga nemzetiségű politikus elmondta, az egységes piac egyik alappillére, hogy a légitársaságok szabadon választhatják meg a díjakat és a feltételeket. De Gucht hozzátette, ez az elv tette lehetővé azt, hogy az elmúlt években csökkenni tudtak az árak a légiközlekedésben.

Azt ugyanakkor az EU-biztos is elismerte, hogy nagyobb átláthatóságot kell teremteni, ezt viszont szerinte elviekben a jelenleg hatályos jogszabályok is megteremtik. Következésképpen szerinte nincs másra szükség, mint a jelenlegi szabályok kikényszerítésére és nagyobb információátadásra. Jelezte ugyanakkor, hogy a Bizottság egyébként is tervezi a légiutasok jogairól szóló szabályok felülvizsgálatát, és nem tartotta kizártnak, hogy ez is a része lesz a felülvizsgálatnak.

forrás: index.hu

2013-01-07

Február elsejétől az Air France Párizsból induló hosszútávú járatainak business osztályán Michel Roth Michelin-csillagos séf menüsorát kóstolhatják az utasok.

Az ételeket január 14-én, a montreali járat fedélzetén véleményeztették az utasokkal, akiket a séf és két további szakácsa faggatott benyomásaikról. Az Air France segítségükkel a francia gasztronómia nagyköveteként kívánja népszerűsíteni az ország ízeit és vendégszeretetét. A séf által összeállított hat étel egyike kéthetente megújul a gyakori utazók kedvéért, a menüsor 8 hónapig kóstolható.

Michel Roth, aki jelenleg a párizsi Ritz konyhafőnöke, nem csupán két Michelin-csillaggal büszkélkedhet, 1991-ben ő nyerte a Bocuse D’Or-t, a szakácsok legrangosabb nemzetközi megmérettetését. Konyhája az eredetiség, egyszerűség mellett a helyi termékekre fókuszál, ezt a hitvallását a földi kiszolgáló Servair Chefekkel is megosztotta a számukra tartott tréning során. Nem ez az első alkalom, hogy a légitársaság sztárséfekkel szövetkezzen, korábban Joël Robuchon és Guy Martin is besegítettek a fedélzeti menübe.

forrás: Business Traveller

2013-01-16

Közel 1000 munkavállalótól megválik és csökkenti járatai számát az Air Berlin. A jövőben jobban koncentrálnak a német, az osztrák és a svájci piacra. Még nem tudni, hogy ez érinti-e a budapesti járatukat.

Veszteségei miatt a jövő év végéig 900 alkalmazottat bocsát el az Air Berlin. Ez azt jelenti, hogy a légitársaság 10 %-os leépítést hajt végre 2 év alatt. Ennek részleteiről a társaság vezetősége már meg is kezdte a tárgyalásokat a szakszervezetek képviselőivel.

A német légitársaság takarékossági programja nem csak a dolgozók létszámát érinti, ugyanis összességében 400 millió eurós megtakarítást szeretnének elérni az Air Berlinnél.

A spórolás része, hogy 158-ról 142-re redukálják a légiflottájuk számát és megszüntetik a veszteséges útvonalaikat is. A Spiegel Online szerint a társaság jobban koncentrál a jövőben a fő piacukat jelentő Németországra, Ausztriára és Svájcra.

Azt nem tudni, hogy mindez érinti-e az Air Berlin magyarországi jelenlétét. Jelenleg a légitársaság Budapestről Berlinbe közlekedtet repülőjáratot. A berlini útirányon meglehetősen erős a verseny, ugyanis a Lufthansa és az EasyJet révén is elérhető a német főváros.

A takarékossági intézkedések Wolfgang Prock-Schauer nevéhez fűződnek, akit egy héttel ezelőtt neveztek ki vezérigazgatóvá. A vezető azt kapta feladatul a tulajdonosoktól, hogy teremtse meg az Air Berlin nyereséges működésének alapjait.

forrás: mmonline.hu

2013-01-16

Az elmúlt napokban több robbantást hajtottak végre a görög fővárosban, ezért a Külügyminisztérium konzuli szolgálata arra kéri a dél-európai országba készülő magyar állampolgárokat, hogy folyamatosan tájékozódjanak az aktuális hírekről.

A konzuli szolgálat honlapján emlékeztetnek arra, hogy a múlt hét végétől több robbantás sorozatot hajtottak végre Athénban újságírók, politikai pártok székházai, valamint bankfiókok ellen.

A támadások turisták, külföldiek által gyakran látogatott helyeket nem érintettek, a házilag készített robbanószerkezetek személyi sérülést egyetlen esetben sem okoztak – idézték fel.

Bár az Athénban tartózkodó turisták és magyar állampolgárok biztonsága nincs veszélyben, minden Görögországba utazónak azt javasolják, hogy folyamatosan tájékozódjon az aktuális hírekről. Az országban tapasztalható elégedetlenségi-hullám miatt – elsősorban a nagyvárosokban – továbbra is bármikor számítani lehet tömegmegmozdulásokra, tüntetésekre, ezeket mindenképpen érdemes elkerülni – közölte a konzuli szolgálat.

Pénteken öt neves görög újságíró lakásánál követtek el robbantásos merényletet ismeretlen tettesek. Rendőrségi források szerint kisebb propángázpalackot tartalmazó, házi készítésű robbanószerkezetet használtak a főváros különböző pontjain, a jelek szerint összehangolt akciókról volt szó. Senki nem sérült meg és komoly anyagi károk sem keletkeztek. Hétfőn pedig ismeretlenek többször rálőttek a kormányzó Új Demokrácia párt athéni székházára. Az incidensben senkinek sem esett baja, de kisebb károk keletkeztek az épületben.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

2013-01-16

Marosvásárhelyről is indít járatokat az ír Ryanair diszkont légitársaság – jelentették be szerdán az erdélyi városban. Európa legnagyobb diszkont légitársasága április végén, illetve május elején indítja első brüsszeli és pisai járatát az erdélyi repülőtérről heti 4 alkalommal – közölte Kate Serry, a Ryanair fejlesztési igazgatója.

Terveik szerint az idén 30 ezer utast fognak szállítani a két marosvásárhelyi járaton. A légitársaság becslése szerint a Romániából induló és az oda érkező járataikon összesen 80 ezer utast szállítanak 2013-ban.

A repülőteret működtető Maros megyei önkormányzat és a légitársaság öt évre kötött szerződést.

A Kolozsvártól 110 kilométerre lévő erdélyi város repülőterének tavaly 305 ezer utasa volt, a létesítményt működtető önkormányzat 400 ezerre akarja növelni az idén ezt a létszámot.

A Ryanair a második diszkont légitársaság a Wizz Air után, amely a marosvásárhelyi repülőtérről indít járatokat. Az ír társaság romániai úti céljai között eddig csak a Fekete-tenger parti Konstanca város szerepelt.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

2013-01-14

Örményország csütörtöktől vízummentességet biztosít az EU- és a schengeni övezet tagállamainak állampolgárai számára, így a magyarok is vízum nélkül utazhatnak az országba – tájékoztatott a konzuli szolgálat.

A Külügyminisztérium konzuli szolgálatának honlapján olvasható információk szerint az örmény kormány úgy döntött, hogy január 10-től a kilencven napot meg nem haladó tartózkodás esetén vízummentességet vezet be az Európai Unió tagállamainak állampolgárai, valamint a schengeni együttműködésben részt vevő további négy ország – Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc – állampolgárai számára.

A konzuli szolgálat szerint a diplomáciai kapcsolatok felfüggesztése óta eltelt időszakban a tárcához nem érkezett információ arról, hogy Örményországban magyar állampolgárokat bármilyen hátrányos megkülönböztetés ért volna. Az örmény hatóságok nem hoztak olyan intézkedéseket, amelyeknek célja a magyarok beutazásának megnehezítése lett volna.

Felhívták a figyelmet arra, hogy mivel Örményország egyoldalúan felfüggesztette a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal, és nincs magyar konzuli képviselet az országban, komoly nehézségekbe ütközik a konzuli védelem nyújtása Örményországban. Ezért azt javasolják, hogy az ott esetlegesen bajba kerülő magyarok konzuli védelemért az EU-tagállamok jereváni külképviseleteinek egyikéhez forduljanak.

Örményország tavaly augusztus végén függesztette fel a diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal, miután a magyar kormány kiadta Azerbajdzsánnak örmény katonatársa megölése miatt Magyarországon életfogytiglanra ítélt Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet. A férfi hazaérkezve kegyelmet kapott.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

2013-01-08

Az Aerosvit ukrán légitársaság 8 érkező és 9 induló járatát törölték kedden – közölte a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér. A törölt járatok között van a légitársaság Budapest-Kijev és a Kijev-Budapest 1-1 járata is. Továbbá nem érkezett és nem indult kedden Kijevbe 5 belföldi járat, valamint 1 chisinaui és 1 tel-avivi. A Boriszpil repülőtérről induló járatok közül törölték még a Stockholmba induló járatot is.

A mintegy 2 éve anyagi nehézségekkel küzdő ukrán légitársaság gépeinek kiszolgálását helyi sajtójelentések szerint fizetési elmaradás miatt a múlt pénteken felfüggesztette a Boriszpil repülőtér. A kijevi nemzetközi repülőtér már tavaly november óta előre kéri a gépek kiszolgálásának díját a légitársaságtól. Miután az Aerosvit múlt hét végén egy részét törlesztette elmaradásának, illetve írásban ígéretet tett a fizetési feltételek jövőbeli teljesítésére, a nemzetközi repülőtér újra fogadta gépeit, de előre jelezte, hogy a fizetés elmaradása esetén azonnali hatállyal ismét felfüggeszti a légitársaság gépeinek kiszolgálását.

Tavaly decemberben a moszkvai Seremetyevo nemzetközi repülőtér függesztette fel átmenetileg az ukrán légitársaság gépeinek kiszolgálását.

A napokban derült ki, hogy december végén már állítólag az Aerosvit csődeljárást kért bírósági úton magával szemben, ezt a hírt azonban később a légitársaság tagadta. Ugyanakkor még mindig több utasuk nem tudott múlt péntek óta sem visszatérni Kijevbe. A legtöbben, csaknem 200-an a vietnami Hosiminvárosban ragadtak.

A Budapest Airport illetékese az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy az Aerosvit légitársaság törölte a Kijevből kedden Budapestre 14 óra 55 perc érkező járatát, így nem indul vissza a 15 óra 45 perckor a repülőgép. A reptér tájékoztatása szerint az Aerosvit szerda kivételével naponta közlekedtetett repülőgépet Kijev és Budapest között, a következő napokra vonatkozóan már több járatot is töröltek a két város viszonylatában.

A Budapest Airport illetékese arra kérte az utasokat, hogy a légitársaság járatára jeggyel rendelkezők vegyék fel a kapcsolatot a járatot üzemeltető légitársasággal az utazásukkal kapcsolatban.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

2013-01-01

December végétől szinte teljes a vezeték nélküli internet lefedettség a Budapest Airport termináljain – közölte a repülőtér üzemeltetője pénteken az MTI-vel.

Az indulási csarnokokban, valamint a tranzit területen, összesen több tízezer négyzetméteren vált elérhetővé a wifi szolgáltatás a budapesti nemzetközi repülőtéren.

A fejlesztés egyelőre csak az elutazó utasok útvonalain és váróhelyiségeiben elérhető, tapasztalatok szerint az érkező utasok a lehető legkevesebb időt töltik a repülőtéren.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin