Archive

június 2013

Browsing

2013-06-26

Szerdán is zárva maradt a párizsi Eiffel-torony, miután a dolgozók folytatták előző nap megkezdett sztrájkjukat. A világ egyik leglátogatottabb nevezetessége napi átlagban 25-30 ezer látogatót fogad. A munkabeszüntetést kedden reggel hirdette meg a torony háromszáz dolgozója az őket képviselő CGT szakszervezet felhívására, az építmény végül egész nap zárva maradt.

Az Eiffel-tornyot üzemeltető vállalat, a SETE azt közölte, hogy kedden megkezdték a tárgyalásokat szakszervezettel, de még néhány “speciális kiegészítő pontot” szerdán fognak tisztázni.

A dolgozók tiltakoznak a romló munkakörülmények, a fizetések, de mindenekelőtt az elhúzódó felújítási munkálatok miatt. A Le Figaro című napilapnak a CGT képviselői elmondták, hogy 2008-ban született döntés a nyugati pillérben található lift modernizálásáról. A munkálatok elvileg 2 évig tartottak volna és 18 millió euróba kerültek volna, de 5 évvel később a lift még mindig nem működik, s a számla már 40 millió euróra rúg.

A szakszervezet szerint az Eiffel-torony látogatottsága azon múlik, hogyan lehet a tetejére feljutni. Márpedig a meglévő lifteket is rendszeresen le kell állítani karbantartási munkálatok miatt. Az ilyen problémák miatt a CGT szerint csökkent a látványosság látogatottsága, egyre hosszabb sorban várakoznak az egyre türelmetlenebb turisták.

A párizsi turisztikai hivatal hétfőn tette közzé a turistalátványosságok látogatottsági adatait. Eszerint míg 2011-ben 7,1 millióan jártak az Eiffel-toronyban, addig tavaly csak 6,3 millióan. Ez 11,5 százalékos csökkenést jelent, miközben minden más nagy párizsi látványosság látogatottsága nőtt. A Louvre múzeumát például 9,7 millióan keresték fel, s az előző évhez képest 9,3 százalékos emelkedéssel 2012-ben a múzeum látogatottsági rekordot döntött.

A 124 éves Eiffel-torony az év minden napján nyitva van, alkalmanként mégis bezár öngyilkossági kísérletek, bombariadó miatt. Sztrájk utoljára 2010 decemberében volt ott.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

2013-06-24

Egy hónapon belül megkezdődhet a római Colosseum régóta tervezett helyreállítása. Addig is felújítják a műemléket övező régészeti terület kapuit.

A római régészeti felügyelőség már igent mondott a Colosseum restaurálásának elindítására. Ha az ezzel kapcsolatos közbeszerzési pályázatokat vizsgáló bíróság is szabad utat ad, a világ és Olaszország egyik legismertebb ókori műemlékének helyreállítása akár már július közepe előtt megkezdődhet – jelentették a római napilapok.

A restaurálás első fázisa az amfiteátrum északi oldalának árkádjait érinti. A Tod”s olasz divatcég által finanszírozott munka a tervek szerint 915 napig tart és 6 és fél millió euróba kerül.

A helyreállítás alatt a műemlék folyamatosan látogatható lesz.

Ezzel egy időben július végén egy harmadik, új bejárat nyílik a Colosseum és a Palatinus-domb alkotta régészeti területen. Az új kapu a Forum Romanumon levő Titus-diadalív közelében található. Felújítják a Capitolium-dombbal szomszédos “régi” bejáratot, amelyet modern csarnokká változtatnak turista találkozóponttal, ajándékbolttal és napelemes energia-szolgáltatással.

A Róma központjában levő Colosseum és a környező ásatási terület a leglátogatottabb olaszországi műemlékegyüttes, évi ötmillió turista keresi fel.
Az olasz és külföldi turisták csütörtökön több mint négy órán át álltak sorba a Colosseumnál, melyet majdnem fél napra lezártak a műemléket őrző őrök szakszervezeti gyűlése miatt.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

2013-06-17

Két hónapon át ismét működik ideiglenes konzuli szolgálat a horvátországi Splitben, segítséget és ügyintézést biztosítva a bajba jutott magyar állampolgároknak.

A Külügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint a Dalmáciában dolgozó diplomata konzuli kerülete Zára (Zadar), Sibenik-Knin, Split-Dalmát, valamint Dubrovnik-Neretva megyére terjed ki. Szükség esetén az éjjel-nappal hívható 00-385/99-558-5555 mobiltelefonszámon érhetik el a magyar állampolgárok.
A négy dalmát megyén kívüli területekről továbbra is a zágrábi magyar nagykövetség konzuli szolgálatát kereshetik meg a bajba jutott magyarok.

Horvátországba évente több mint 300 ezer magyar utazik. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján leggyakrabban halálesetek, kórházi kezelés, ellopott vagy elveszett úti okmányok pótlása, közúti balesetek, szabálysértési eljárások, káresetek és vámügyek intézése miatt hívták a tengerparti Splitben állomásozó diplomatát.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin