2011-10-31
   
Sikeres volt az Air China kínai légitársaság gépének első kísérleti repülése, amelyet bioüzemanyaggal és a hagyományos kerozinnal feltöltött repülővel hajtott végre – jelentette a kínai média pénteken.

A Boeing 747-es több mint 10 tonna bioüzemanyag felhasználását követően landolt a pekingi nemzetközi repülőtéren pénteken délelőtt. Az 50-50 százalékban kevert üzemanyaggal végrehajtott eredményes próbarepülést követően szakemberek megállapították, hogy az újfajta üzemanyag már a közeli jövőben alternatív energiaként funkcionálhat a légi forgalomban.

Az üzemanyag kész a mindennapos kereskedelmi hasznosításra – jelentette be Csang Hung-jing (Zhang Hongying) a kínai polgári repülést irányító hivatal illetékese. Mint mondta: a kísérlet alkalmával az összetétel és az égési hatékonyság vizsgázott, valamint az anyag hajtóművekre gyakorolt hatását ellenőrizték. A bioüzemanyagot a tungfa magjaiból sajtolták.

A PetroChina olajipari vállalat alelnöke Sen Tien-cseng (Shen Diancheng) a China Daily című lapnak elmondta: cégének 10 évbe telt, amíg kifejlesztette a tungolaj repülő hajtóanyaggá alakításának technológiáját. Arról is beszámolt, hogy a felhasznált fák, nem szántóföldi termesztésűek, hanem hegyi, vagy sivatagi körülmények között nőnek.

Kínában több mint 58 millió hektár olyan lényegében terméketlen dombos, hegyvidéki terület áll rendelkezésre, amelyen a megfelelő minőségű és fajtájú fák telepíthetők; a PetroChina eddig mintegy 1,2 millió hektáron ültetett tungfákat, többségükben Jünnan (Yunnan), Szecsuan (Sichuan) és Csianghszi (Jiangxi) tartományokban.

A vállalat 2014-re évi 60 ezer tonna bioüzemanyagot kíván előállítani – jelentette ki Sen, megjegyezve, hogy annak kiterjedt használata a repülési ágazat bővülésével esetlegesen bekövetkező nyersolaj hiány enyhítését szolgálhatja.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Írd meg a Véleményed