2011-10-31

Közvetlen, menetrendszerű repülőjárat közlekedik Budapest és Bern között; a SkyWork Airlines első járata hétfőn landolt Budapesten – közölte a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. Eddig nem volt közvetlen, menetrendszerű légi összeköttetés Budapest és Bern között, az egy éve alakult svájci SkyWork Airlines mostantól hétfőn és szombaton kínál járatokat a két főváros között, Fairchild-Dornier 328-110 típusú, 30 személyes, légycsavaros-gázturbinás géppel.


 

A berni központú légitársaság hét gépből álló flottájával elsősorban az üzleti utazókat célozza meg. A SkyWork Airlines eddig 11 menetrendszerű járatot üzemeltetett Bernből. A légitársaság azt tervezi, hogy 2012 nyarára 24-re emeli menetrendszerű úti céljainak számát. A közlemény szerint ennek a hálózatfejlesztésnek a része a budapesti járat elindítása is. A budapesti járattal egy időben indítottak napi járatot Amszterdamba, heti négyet Madridba, kettőt pedig Belgrádba.

A Budapest Airport minden idők legerősebb szeptemberi forgalmát regisztrálta az idén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: az idei szeptemberi 894 ezret meghaladó utasszám az eddigi rekordnak számító 2007-es év adatainál is magasabb 5,3 százalékkal.

A tavalyi szeptemberhez képest 6,1 százalék volt a forgalom növekedése. Az év eleje óta összesen 6,8 millió utast regisztrált a Budapest Airport, 533 ezerrel többet, mint egy évvel ezelőtt.

forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Írd meg a Véleményed