A Ryanair újabb dolgozói sztrájkja több mint 40 ezer utas és 250 járat, köztük budapesti járatok is érintettek. A munkabeszüntetés miatt nem csak bosszúság és kellemetlenség, de előre lefoglalt szállás és egyéb leszervezett programok miatt akár többszázezres anyagi kár is érheti az érintett utasokat. Az uniós szabályozás értelmében az utasok azonban kártérítésre jogosultak.

A károsultak helyzetének megkönnyítése érdekében a Budapesti Békéltető Testület (BBT) a 06-30-954-8131 telefonszámon  nyújt segítséget a fogyasztókat ilyen esetben megillető jogokról, és akár hétvégén is várja a Ryanair-károsultak hívását. A BBT kiemelte, hogy a sztrájk önmagában nem minősül rendkívüli körülménynek, az Európai Bíróság 2018 áprilisi álláspontja szerint azonban nem utasítható el automatikusan a fogyasztók kártalanítási igénye, és minden esetet egyénileg kell vizsgálni.

Tekintsük át a következőkben, mit tehetnek tehát az utasok ilyen esetben, milyen jogaik vannak?

Járattörlés esetén az utazónak joga van a jegyár visszatérítés vagy átfoglalás lehetőségére, díjmentes szállásra-szállításra, emellett ellátásra. Ha pedig a sztrájkról az egyéni vizsgálatot követően kiderül, hogy nem minősült rendkívüli körülménynek (vis maior), akkor kártalanítást is követelhet a fogyasztó.

1. Jegyár-visszatérítés vagy átfoglalás

A légifuvarozó 7 napon belül köteles felajánlani a jegy árának visszatérítését az utazás meg nem tett szakaszára/szakaszaira, továbbá a már megtett szakaszra/szakaszokra is, amennyiben a repülőút az utas eredeti utazási tervével kapcsolatban már nem szolgál semmilyen célt. Vagylagosan joga van a fogyasztónak az átfoglaláshoz is, amelyet az eredetivel összehasonlítható szállítási feltételek mellett kell teljesíteni.

2. Díjmentes szállás-szállítás

Ha az új repülőjárat indulási időpontja – ésszerű számítás szerint – legalább a törölt járat tervezett indulását követő napra esik, akkor a repülőtársaság köteles díjmentes szállodai elhelyezést is biztosítania utasa részére. Ez esetben a repülőtér és a szálláshely között díjmentes szállítást is biztosítania kell a károsult fogyasztó számára.

3. Ellátás

A várakozási idővel ésszerű arányban étkezést és frissítőket kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátani, ezen kívül jogosult  2 díjmentes telefonhívásra, telexre vagy faxüzenetre, valamint e-mail küldésére is.

4. Kártalanítás

Amennyiben az egyedi vizsgálat során bebizonyosodik, hogy sztrájk nem minősült rendkívüli körülménynek (vis maior), akkor az:

  • 1500 km-es vagy rövidebb repülőút esetén 250 EUR összegre jogosult a fogyasztó,
  • 1500 km-nél hosszabb, Európai Unión belüli repülőút és minden egyéb, 1500-3500 km közötti repülőút esetében 400 EUR összeg jár részére,
  • az előző két esetbe nem sorolható repülőutaknál pedig 600 EUR összegű kártalanítás illeti meg az utast.

forrás: hirado.hu, turizmus.com

 

Írd meg a Véleményed