Tag

Mediterrán

Browsing

 Az ír fapados (diszkont) repülőtársaság 2019-es nyári menetrendjének kínálata újabb célállomással bővült: új budapesti járataival heti 2 alkalommal utazhatunk Spanyolország 4. legnagyobb városába, az andalúziai Sevillába.

A cég úgy nyilatkozott, a 2018-as nyári menetrendben bevezetett új járatok mind jól teljesítettek, így a 2019-es nyári menetrendben is újra közlekedni fog minden, az idei szezonban is elérhető járat.

forrás: airportal.hu

A Ryanair 2 új olaszországi célállomásra, Bariba és a szardíniai Cagliariba indít 2019 májusától hetente kétszer közlekedő járatokat Budapestről. További jó hír, hogy heti 7-ről 9-re növelik a Budapestről Rómába (Ciampino repülőtér) közlekedő járat gyakoriságát.

Nyilatkozatuk szerint az új útvonalak megünneplése alkalmából 6 169 Ft-ért forintért kínálnak repülőjegyeket a Budapestről induló járataikra 2018 októberére és novemberére. Az akciós repülőjegy ajánlat a szeptember 27. éjfélig beérkező foglalásokra vonatkozik.

A Budapestről induló utasok ugyanakkor igénybe vehetik  az „Always Getting Better” program keretében nyújtott kedvezményeket is, úgy mint  akciós csomagdíj, Ryanair szobák 10 %-os kedvezménye, vaagy a Ryanair Transport szolgáltatásai új partnerükkel, a Car Trawlerrel.

forrás: turizmus.com, netkoffer.hu