Dolgozóinak sztrájkja miatt minden 10. járatát törölte a Ryanair, ami több mint 40 ezer utast és 250 járatot érint Európa-szerte. Az utasok az uniós szabályozás értelmében jogosultak kártérítésre. A munkabeszüntetésben Budapest is érintett, hiszen pénteken itthon is töröltek 2 Barcelonába közlekedő, 1 Barcelonából és 1 Berlinből érkező járatot.

A legnagyobb európai fapados repülőtársaság belga, holland, német, olasz, portugál és spanyol légiutaskísérőinek 24 órás sztrájkjához egy német pilóta-szakszervezet is csatlakozott.

A Ryanair úgy nyilatkozott, hogy mindent elkövet a sztrájk hatásának minimalizálása és az utasok hatékony tájékoztatása érdekében, azonban voltak olyan utasok, akik csak a repülőtéri biztonsági ellenőrzés után szembesültek vele, hogy járatuk nem indul.

Sajtóhírek szerint ez a 2. legnagyobb egynapos sztrájk a cég történetében, de rövidebb sztrájkok sorozatosan előfordultak már nyáron is. A visszaeső repülőjegy foglalások következtében nem kizárt, hogy a Ryanair kénytelen lesz módosítani a rövid távú növekedési prognózisát, a Ryanair-részvények értéke a dublini tőzsdén az elmúlt pénteken már 20 %-kal kevesebb volt, mint július közepén.

A munkabeszüntetést meghirdető szakszervezetek közölték, hogy az akciót havonta megismétlik mindaddig, amíg követeléseik nem teljesülnek, munkakörülményeik nem javulnak.

forrás: origo.hu

Írd meg a Véleményed